|
Jókai Mór regényei: Török
világ Magyarországon |
"Jókai egy egész boldog világ, tele millió alakkal, színnel, ragyogással, naív és ellenállhatatlan varázzsal. Jókai a magyar levegő." |
|
Jókait lehet szeretni vagy mereven elutasítani, de nem lehet mûveit nem ismerni. Nem lehet a XX. század végén annyit mondani: Jókai már a múlté, a porosodó XIX. századé. Mikszáth Kálmán az elsõ Jókai-életrajz írója nem véletlen jegyezte meg, hogy az utókor el sem hiszi, hogy csak egy Jókai Mór volt, mert egy ember ennyit nem dolgozhatott. Gyönyörû kézírásával valósággal ontotta a sorokat, az utókor bámulattal tekintett vissza erre az óriási energiára, ekkora ambícióra. Regényei rendkívül szórakoztató olvasmányok, s ha valaki könyve végéhez ér, úgy érzi, még egyszer el kell olvasni, nem szabadulhat hatása alól. Életmûvét a magyar romantikus prózairodalom legnagyobb teljesítményeként tartjuk számon, de mûvészetébe már beleszövõdtek a népiesség és a realizmus jellemzõ vonásai is. Jókai mindmáig a legolvasottabb magyar író. Jókaival lett teljessé a magyar romantika. Életmûve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett. Ez a romantika számos mozzanatában realista tanúságtétel. Élete is romantikus vonásokkal teljes. A reformkor
kezdetén, 1825-ben, Komáromban született nemesi családból: születésekor még
Ásvai Jókay Móricnak hívták, és csak a szabadságharc demokratikus, szellemi
évtizedében lett belõle Jókai Mór. Elsõ regénye Hétköznapok címmel, 1846-ban jelent meg. Pesten tagja lett a Tízek Társaságának, Petõfivel együtt szerkesztette az Életképek címû lapot. 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezetõ alakja.
Március 15-én este szövõdik kapcsolata Laborfalvi Róza színésznõvel, a
Nemzeti Színház örömmámorban úszó Bánk Bán elõadásán. Augusztusban
kötnek házasságot. Az elnyomatás szomorúságában a reménység kifejezõje lesz. Szívósan és szakadatlanul ír, könnyen fogalmaz, képzelete kiapadhatatlan, meseszövése bravúros, stílusa gördülékenyen kellemes. Szemléletes leírás, pergõ cselekmény, feledhetetlenül szemléletes alakok, átérzett pátosz és derûs humor egyesül írásmodorában. Az olvasó szakadatlanul érzi, hogy az író milyen szeretetre méltó ember. És ez a szeretetre méltó, csodálatos csevegõ lelke és tehetsége egészével a szelíd emberségesség oldalán áll. Itt nincs megalkuvás, nem hajlandó azonosulni semmiféle gyûlölettel, embertelenséggel, még nacionalizmusa is gyûlöletmentes, úgy tud lelkesedni a hazáért és mindenért, ami hazai, hogy közben magához öleli az idegeneket is. Csak a gonosznak nincs kegyelem nála. Az embertelenség a Jókai-regényekben ördögi képet ölt, míg az emberségesség angyalivá magasztosodik. Hõsalakjai így válnak az erények és a bûnök feledhetetlen jelképeivé. Ezzel a módszerrel idézi fel úgyszólván az egész nemzeti történelmet. Aki Jókait olvassa, személyes kapcsolatba kerül az évszázadokkal. És egyre inkább azzal a korszakkal, amely a felvilágosodástól vezet a negyvennyolcas forradalmon keresztül a liberális polgári Magyarországhoz. A kiegyezés után leginkább ez az út izgatja. Ekkor keletkeznek gyors egymásutánban legnagyszerûbb regényei, a szabadságharc prózai eposza: A kõszívû ember fiai, a magyar polgár hõskölteménye: a Fekete gyémántok, és talán legszebb regénye, egy példaadó polgár felemelkedése és kiábrándulása saját polgári létébõl: Az aranyember. Ez idõben már élõ klasszikus. Közéleti férfi, lapokat alapít és szerkeszt. A Vasárnapi Újság, majd az Igazmondó szerkesztõje, az Üstökös, a Magyar Sajtó és a Hon alapítója. Bankelnök. 1861-ben megválasztották országgyûlési képviselõnek. 1867-tõl ellenzéki, majd 1875-tõl kormánypárti képviselõ. Kiváló szónok volt. Életre szóló barátságot kötött Tisza Kálmánnal, a kor kimagasló politikusával. 1867 után egy ideig remélte, hogy a kiegyezéssel olyan helyzetet valósítottak meg, amelyben folytatható, ami 1849-ben abbamaradt. De ez a feltétlen optimizmus 1875-tõl kezdve egyre jobban fordul kételkedésbe. A hazai polgári fejlõdés útja egyre kevésbé tetszik neki. S habár a társadalom mozgástörvényeit igazán sohasem érti, érzelmileg lassan közeledik egy utópista módon elképzelt szocializmushoz. Rokonszenvezik a munkásmozgalommal. Utolsó regénye, az Ahol a pénz nem isten, amelyet nem sokkal halála elõtt írt, az osztály nélküli társadalom látomását vetíti elõre. 1894-ben az ötvenéves írói jubileumát az egész ország ünnepelte. Felesége halála után 13 évvel újra nõsült, az alig húszéves szinésznõt, Nagy Bellát vette feleségül. 1904 tavaszán Nizzából hazatérve megfázott. Tüdõgyulladást kapott. 1904. május 5-én este 9-kor annyit mondott: "Aludni akarok". Örökre lehunyta szemét. A Nemzeti Múzeum elõcsarnokában ravatalozták föl, ott, ahol Kossuthot néhány évvel azelõtt .
|
